2.rész

Miután Manix hazament,egész este nem tudtam aludni.Az arca nagyon régről ismerős volt.Irtó régi emlékek jutottak eszembe.A gyerekkoromból.Ijesztő volt.Elkezdtem zenét hallgatni,és eszembe jutott,hogy milyen régóta szeretem a Rock-ot.Körülbelül mióta az eszemet tudom.Ez mindig velem volt.A zene.Közben azon gondolkodtam,hogy Manix-et nem ismertem-e korábban valahonnan.Azok a kék szemek!Nagyon ismerős volt az egész arca.Csak járt az agyam egész este és hajnalban.Reggel 10-kor végre elaludtam,mikor megszólalt a kapucsengő.Megnéztem a telefonomon,mennyi az idő,és észrevettem,hogy jött egy üzenetem.Valahogy így nézett ki:
'Szia Sky!Úgy látszik az üzleti ügyek miatt néhány hétig itt kell maradnom Canada-ban.Mivel van bankkártyád(amire töltök pénzt),és már elmúltál 18 azt hiszem tudsz magadról gondoskodni.Puszi:anya.'
-Hűűha!-mondtam magamban-nem gondoltam,hogy képes lenne ennyi ideig egydül hagyni,de nem tiltakozom.
Közben rájöttem,hogy nem ártana végre kinyitni az ajtót,ugyanis az illető 5 perce csöngetett.Lerohantam a lépcsőn,és ajtót nyitottam-pizsamában.
-Szia Manix!!Te...ilyen korán?-kérdeztem és boci szemekkel néztem rá a kócos fejemmel.
-Szia Skyler!!Mi?Hogy korán?Na de Sky,10 óra van!-mondta nevetve.
-Ó,tényleg?-kérdeztem vörös arccal-Gyere be!Ülj le a nappaliban.5 perc és jövök-és felrohantam a szobámba.
Előkapkodtam pár ruhát,amiket fel is vettem,aztán megfésülködtem.Utána persze rohantam le a lépcsőn.Az utolsó lépcsőfokban megbotlottam és egyenesen Manix lábai elé estem.
-Na megérkeztél?-kérdezte nevetve,miközben a segítségemre sietett.
-Igen-vigyorogtam-Menjünk fel a szobámba.Szeretnék valamit mondani-mondtam,de ezúttal már komolyan a szemébe néztem.
-Rendben.
Felmentünk.Mindketten leültünk a földre.Aztán belevágtam a történetembe.
-Tudod apukám már kiskoromban meghalt.Sosem ismertem.Anyám mellett nevelkedtem.Szörnyű gyerekkorom volt.De a szomszédban lakott egy kisfiú.Anyukám mindig hozzájuk passzolt le,mert állandóan az "üzleti megbeszélésein" volt.Soha sem tudtam mit dolgozik.Lehet, hogy fura de igaz.Szóval nagyon jó barátok lettünk a fiúval.Mindig együtt játszottunk.Együtt nőttünk fel.De egy nap azt mondta,el kell költözniük.Hogy miért,azt ő sem tudta.És elmentek.Napokig csak sírtam.Azóta is hiányzik.De a nevére nem emlékszem.Ennyi.
-Nagyon sajnálom.-mondta együttérzően-Nekem az anyukám halt meg.Emlékszem,gyerekkoromban mindig egy vörös hajú,szeplős és mosolygós lánnyal játszottam.Titokban szerelmes voltam belé.Egyszer írtam neki egy szerelmes levelet.Nagyon a szívemhez nőtt.De el kellett költöznünk.Nagyon fájt a búcsú.A nevét én sem tudom.De hogy hiányzik azt biztosra tudom.Van egy képem róla és rólam.-ekkor elővett egy fényképet.
-Ez a kislány...én vagyok!!-kiáltottam fel-Én,Skyler Skellington!!És te vagy az a kisfiú!
-Igen én vagyok az! Manuel Hoffelner...és mi??! Te vagy az a lány?!Sky annyira hiányoztál!!-kiáltotta.A nyakába ugrottam.
-Nekem is hiányoztál!!-mondtam.Órákig beszéltünk a régi szép időkről.Rátértünk a Black Veil Brides-ra. Elmesélte mióta rabja ennek a zenének.Ekkor én is elmondtam,hogy tegnap mennyire megszerettem.Egyszóval mindketten imádtuk a zenéjüket.Elkezdett mesélni.
-Előre szólok,ez csak egy legenda.Azt hallotam-még gyerekkoromban-,hogy létezik egy hely,ahol csak számkivetett BVB Army-k élnek.Szinte testvéreikké fogadva egymást.Segítenek egymásnak.Összetartanak jóban,rosszban.Nálunk nincsenek belső harcok.Élnek-halnak a Rock-ért.Nem istenhívőek,de minden nao mécseseket gyújtanak,és "imádkoznak" azért,hogy soha se haljanka ki a becsületes Army-k.Teljes életet élnek.Csak a többi embertől elszigetelve.Egy hatalmas barlangban laknak.Igen,állítólag teljesen lakható.Ők mind hazurról szöktek el oda.Számkivetettek.De senki sem tudja ez a hely hol van.Ne feledd, ez csak egy legenda.-mondta.
-Azta!-csak ennyi jött ki a számon-Ez csodálatos!
-Igen.Ez egy csodálatos legenda.
-Ne legyél már ünneprontó!-mondtam,persze csak úgy kedvesen.
-Persze.-mondta mosolyogva.
Teljesen beindította a fantáziám ez a dolog.