10.rész

A következő pillanatban már én,és Chase is a földön voltunk.Én elájultam a pillanat hevében,ő pedig ugyebár...Amikor hátrazuhantam egy éles kő felhasította a hátam.Mindenki körém sereglett.Volt köztük egy csaj aki nővér volt.Megvizsgált.Megállapította,hogy ver a szívem.Stabil oldalfekvése fordított.10 perc múlva felébredtem.Nem értettem mi történik körülöttem.Éreztem,hogy rettenetesen fáj a hátam.Pár perc után feleszméltem.
-Mi van?Miért néztek mind?-kérdeztem értetlenül.
-Sayeh,elájultál.-mondta Sophie.
-Tényleg?És mi van Chase-el?-kérdeztem.
-Ő ott van.-mondta,és a földön fekvő srácra mutatott.
-Jézus!Ki tette ezt vele?
-Ezt?Sayeh,ezt te tetted.-válaszolta komoran Sophie.
-É-én?-kérdeztem.
-Te.
-Én egy szörnyeteg vagyok!Úr Isten,mit tettem?!-kiáltottam.
-Hogy mit tettél?Megmentetted az Army-t ettől az őrült gazembertől.Mindenkit lazán átejtett volna.De te megszabadítottál minket az árulótól.És mi mind büszkék vagyunk rád.-mondta Sophie.-Ne okold magad.Helyesen döntöttél.És most barbár dolgot fogok művelni,hogy bizonyítsam,tényleg igazat mondok.
Odalépett Chase-hez,és két ujját a vérébe mártotta.Majd az ujjait végighúzta az arcán.
-Előre!-kiáltotta.-Nem várhatunk tovább.Indulnunk kell!
-Igen!Előre!-kiáltottam el magam én is,és Chase-re mutattam.-Te pedig feküdj a véredben!Tanulja meg a magadfajta,mit nevezünk mi, emberek becsületnek!-kitártam a karom és az ég felé néztem.-Drága Istenem!Írsd ki ezeket az alávaló csalókat!-mondtam.És amint ez a mondat elhagyta a számat,hatalmasat villámlott,amit egy rettentő mennydörgés követett.És az ördögi nevetésem.Leszakadt az ég.Zuhogott az eső.Eszembe jutott az a nap,amikor megszerettem a Black Veil Brides-t.Pont ugyan ilyen esős nap volt.Ez tartotta bennem a lelket.Nagyon elbíztam magam.Tele voltam erővel.Ahogy ezek után mindenki más is.
-Na akkor indulás!-kiáltottuk egyszerre Sophie-val,mire mindenki elkezdett előre menetelni,hátunk mögött hagyva a halott fiút.Rendíthetetlenül haladtunk előre a sík területen.Terveink szerint,a következő városban is koncertezünk egyet.Én és Sophie énekelünk,és gitározunk.Kiderült,hogy egy srác dobol,ezért ő lesz a dobos.Hja,csak honnan is szerez dobot?Hozott magával?Hülye volna.De ki mondta,hogy nem az?!Ez akkor le is volt tudva.A többiek meg persze a vokálosok.És minden kis koncertünk után cserélgetjük a szerepeket.Mert mi olyanok vagyunk mint a testvérek.
-Tudod mi hiányzik most az életemből?-kérdezte huncut arckifejezéssel Sophie,úgy,akár egy 4 éves rosszcsont kislány.
-Na mi?-kérdeztem kedvesen.
-Mindjárt meglátod.-mondta,és elővette a telefonját a zsebéből.
-Hmm...tudom mire készülsz!-néztem Sophie-ra.
És akkor megszólalt max hangerőn az Unbroken.Mindenki őrjöngött.A zuhogó esőben szétáztunk,de ez tartotta bennünk a lelket.Töretlenek voltunk.Vagyis törhetetlenek.Csend volt,és én csak akkor vettem észre,hogy nagyon fáj a hátam.De hogy miért,azt nem tudtam.De akkor bevillant.A kő!Felhasította a pólóm,ezúttal a hátam is.De azt hiszem durván.Marhára nagyon fájt.És eléggé vérzett is.Éreztem ahogy lefolyik a hátamon a vér.Körülbelül az egész hátam vérzett hosszában.Hülye érzés volt.De nem törődtem vele.Nagyon messze a távolban,megpillantottam egy város fényeit.Nagyon megörültem.Vagy,dehogy is!! Az ájulástól teljesen begolyóztam!Elkezdtem szédülni.
-Nemár....emberek,komolyan?-mondtam öntudatlanul.-Az a messzi város épp felrepülni készül.Nézzétek,arra ott.-és a semmibe mutattam-Ilyet Daisy nagymam szülinapja óta nem láttam!Ejha,nem történik ám ilyen mindennap!-mondta,majd térdre zuhantam-Sophie,miért gáncsoltál ki?-kérdeztem,majd ismét ájultan,elterültem a földön.
-Francba!-kiáltott Sophie,és magához intette a nővér csajt,aki egész idáig mellettünk haladt.
-Nagyon rosszul van.Le kell pihennie legalább 2 órát.Addig nem haladhat tovább.-jelentette ki komolyan.
-De akkor mi lesz?Nem hagyhatjuk itt egyedül!-mondta kétségbeesetten Sophie.
-Nem is fogjuk!-lépett ki a tömegből egy szőke kislány.Igen meglepő,hogy a kicsik is vakmerően belevágtak velünk ebbe a kalandba!
-Nem fogjuk itt hagyni.Mi is itt maradunk,ameddig jobban lesz.-mondták,most már valamivel többen.
-Nem hagyjuk itt!-mondta most már mindenki.
-És nem is fogjuk.-mondta Sophie bizakodóan-itt éjszakázunk.Belekukkantottam kicsit egy helyi térképbe.Ha továbbmegyünk ezen a főúton,egy városba érünk.A város neve:Anáhuac.Szóval ismét tüzet kell raknunk.Mindenki gyűjtsön faágakat!10 perc múlva itt!
Mindenki elindult faágakat keresni,ma már másodszor.De már hajnal volt,Úgyhogy azóta már eltelt egy kis idő.A nővér mellettem maradt.Pár perc múlva lassacskán felnyitottam a szemeim,és az ő szemeibe néztem.
-Megint elájultam,mi?-kérdeztem közömbösen.
-Igen.Ma mindenki itt éjszakázik,mert te ebben az állapotban nem indulhatsz el megint.Ja,rosszul mondtam.Mindenki itt "hajnalozik".
-Miattam:Mindenki?Ez elképesztő!Köszönöm!-mondtam ragyogó arccal.
-Ne nekem köszönd,hanem nekik.-mondta a nővér.
-Ja ,bocsi,hogy hívnak?
-A nevem Leah.
-Én pedig Sayeh vagyok,de gondolom már tudod.Amúgy nincs valami csodaszered a hátamra?Csúnyán felhasította egy kő.-nevettem el magam.
-De van.Először is ki kell tisztítani a sebet.-majd egy nedves ruhát vett a kezébe,amit a saját kulacsával nedvesített be.Elkezdte kitisztogatni a sebemet.
-Aú...!-kiáltottam-Ez fááj!
-Na már kész is vagyunk.Nem kötöm be,mert szinte lehetetlen.-jelentette ki.
-Köszönöm.-mondtam
A többiek visszatértek a faágakkal.Ismét tüzet raktunk.Mindenki köré gyűlt.10 perc múlva már mindenki aludt.